Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hajhullás oka, megelőzése, kezelése

A hajhullás önmagában egy egészséges folyamat, hiszen természetes, hogy hajunk cserélődik és ez a folyamat egy bizonyos számú hajhullással jár. A probléma ott kezdődik, ha az újraképződött haj nem kompenzálja, azaz nem pótolja kellő mértékben az elhullott hajszálakat. A hajhullás folyamata az esetek nagy részében megállítható, illetve megelőzhető. Amennyiben már észleltük, hogy hajunk kezd ritkulni, akkor elsősorban az okokat kell helyesen megállapítani, felderíteni, és ezután már számos módszer létezik ezeknek a megfelelő kezelésére. Viszont ha még nem észleltünk hajhullást és szeretnénk időben elejét is venni az esetlegesen kialakuló problémának, akkor vannak bizonyos életvezetési tényezők, amelyek megelőzhetik a hajhullást.   

Ide olyanokat sorolhatunk, mint például a sportos életmód, a cigaretta és az alkoholfogyasztás mellőzése, illetve természetesen a helyes táplálkozás és étrend. A sport, mint egészséges szabadidős foglalkozás, gátolja az olyan hajhulláshoz vezető okok kialakulását, mint a stressz, vagy a lelki-fizikai kimerültség. Így ha már esetleg űzünk valamilyen sportot, mondhatjuk, hogy teszünk a hajhullás megelőzése érdekében. Azonban ez önmagában nem ér sokat, ha nem párosítjuk az egészséges életmódot alkotó egyéb elemmel. A cigarettázás felettébb káros hatással van hajunkra. A dohányzásnak köszönhetően jelentősen romlik az oxigén- és tápanyagellátás, továbbá a haj genomja elleni támadások a hajat törékennyé, fénytelenné teszik, illetve siettetik az öregedést.

A cigarettában megtalálható mérgező anyagok és vegyszerek kárt tesznek a hajtüszők DNS-ében. A dohányosok túlnyomó többsége korai hajhullásban szenved. A stressz, mint tudhatjuk, a hajhullást elősegítő egyik vezető tényező, sokan pont olyan stresszoldó anyagokhoz nyúlnak, mint a gyógyszerek vagy az alkohol. Hosszabb távon ez nem csak a stresszt nem szünteti meg és még inkább fokozza azt, hanem a hajhullást is jelentős mértékben elősegíti. A helyes táplálkozás és étrend egy nagyon összetett dolog, és annak figyelmen kívül hagyása az egyik vezető oka a nem hormonális alapú hajhullásnak.

Fogyókúráknál is különösen oda kell figyelni, hiszen szervezetünknek meg kell kapnia mindent, ami szükséges a hajtermeléshez: aminosavakat, vitaminokat, folsavat, jódot, vasat, cinket, szilíciumot, enzimeket és egyebet. Továbbá oda kell figyelni, hogy főzési technikánk helyes legyen, azaz ne melegítsük fel az ételt tartósan fokról fokra, mivel elveszíti enzimtartalmát, vitaminjait, tápanyagtartalmát, illetve mérgező szervetlen savak is keletkeznek benne. Igyunk sok folyadékot, kerüljük a zsíros, magas koleszterin tartalmú ételeket, együnk kevesebb húst és több rostot, kevesebb édességet és több gyümölcsöt, fogyasszunk kevesebb sót és fehérkenyeret. Rágjuk meg az ételt alaposan, hiszen csakis így tudja szervezetünk hasznosítani és megemészteni a bevitt anyagokat.

Étkezzünk rendszeresen, a reggeli elengedhetetlen, mint a legalább naponta háromszori evés. Ha ezeket a tanácsokat betartjuk, akkor minden tőlünk telhetőt megtettünk a hajhullás megelőzése érdekében.

Ha mégsem tudjuk elkerülni a genetikai predesztinációt érdemes hajátültetés illetve hajbeültetés technikákat igénybe venni - ilyen pld a FUE hajbeültetés és a FUE2 hajbeültetési rendszer.

0 Tovább

Akadálymentes fogászat

Modern korunkban szerencsére egyre több helyen szentelnek figyelmet az akadálymentesítésre a mozgásukban korlátozott emberek számára. Azonban hazánkban, sajnos, nem elegendő egészségügyi intézmény és annál is kevesebb fogászat tudja elmondani magáról, hogy teljes mértékben felkészült a mozgásukban korlátozott páciensek akadálymentes fogadására. Klinikánk egy, a fogyatékossággal élő betegek ellátására is alkalmas fogászat, illetve egészségközpont.

Már a kezdetektől, 2008-as megépítése során figyelembe lett véve minden, ami a mozgássérült páciensek akadálymentes mozgását, komfortérzetüket és szakszerű, akadálymentes ellátásukat garantálja. A parkolóba érkezéstől az elégedett távozásig, mi mindent megteszünk az Ön kellemes benyomása érdekében. Parkolónkban mindig található üres mozgássérült parkolóhely, klinikánk rámpáját használva, megnyomva a fogászat hívógombját a fogyatékkal élő emberek egyenesen a rendelőbe juthatnak. Továbbá a speciálisan kiépített, küszöb és kiálló elemektől mentes tereket, biztonságosan és szabadon kihasználhatja minden kedves páciensünk.

A mozgáskorlátozott mellékhelyiség pedig lehetővé teszi, hogy pácienseink csak a kezelésükkel foglalkozhassanak. Fogászatunk tapasztalt szakorvosai számára a mozgássérült páciensek kezelése egy mindennapos dolog. Klinikánkon kizárólag a legmodernebb technológiákat alkalmazzuk, azaz például fogorvosi székeink is speciálisak, magasra állíthatók, így minden páciensünk könnyen bele tud ülni. Azaz fogászatunk minden tekintetben akadálymentes.

Egészségközpontunk maximálisan osztja azt a gondolatot, hogy minden embertársunknak meg kell teremteni az egyenlő lehetőségeket az egészségügyi ellátásban is. Természetesen hiú ábránd, és nem is gondoljuk, hogy szerény befektetésünkkel ezen a téren nagy változást értünk el hazánkban. Azonban egy üde színfoltként, és az akadálymentes fogászat egyik úttörőjeként, reméljük, hogy példánkat egyre több intézmény követi a jövőben.

Forduljon bizalommal fogbeültetés klinikánkhoz: kellemes környezet, szakképzett munkatársak, felkészült és tapasztalt szakorvosok és egy teljes mértékben akadálymentesített fogászat várja Önt nálunk. Az Ön mosolya a mi büszkeségünk!

0 Tovább

Esküvő szervezése online?

A nagy nap megszervezése számos váratlan, vagy nem betervezett feladattal járhat. Manapság a leggyakoribb, hogy az ifjú pár megbíz egy profi esküvőszervezőt ezzel a folyamattal és a kivitelezéssel. Ennek számos előnye van: elég átvenni a tapasztalt szakemberrel elképzeléseinket, meghallgatni tanácsait, felmerülő ötleteit és leszámítva a további kisebb egyeztetéseket, hátradőlhetünk, annak tudatában, hogy minden az gondolatainkban festett képnek megfelelően fog történni.

Azonban, ha már biztosan ezt az utat választjuk, akkor érdemes megbizonyosodni arról is, hogy a vállalkozó, kinek kezébe helyeztük életünk legszebb napjának lebonyolítását, biztosan megfelel elvárásainknak és kellő tapasztalattal rendelkezik. Ez az írásunk leginkább azoknak a pároknak szól, akik esküvőszervező segítségét szeretnék igénybe venni.

Elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket, ha az esküvőszervező vállalkozót, céget egy olyan megbízható internetes szakportálon választjuk ki, mely kizárólag hasznos információkat tartalmaz esküvőkkel és szervezésükkel kapcsolatosan, és kellő elismertségre tett szert, ilyen a www.eskuvok.org.   

Ha már kiválasztottuk az esküvőszervezőt, érdemes papírra vetni, vagy éppenséggel hordozható számítógépünkre rögzíteni azokat az elképzeléseket, ötleteket, melyekre már gondoltunk párunkkal. Egy profi esküvőszervezőnek is könnyebb dolga van, illetve gyorsabban és jobban át tudja látni, hogy pontosan hogyan látjuk esküvőnket, ha mutatunk neki példákat, ötleteket, melyek elnyerték tetszésünket.

Olvassuk, tanulmányozzuk át a modern esküvői trendeket, ismerjük meg az évről-évre megújuló esküvői dekorációkat, kiegészítőket, ötleteket és akár a modern technika nyújtotta új lehetőségeket. A www.eskuvok.org portálon megtalálja a választ az összes esküvővel kapcsolatos kérdésére, illetve jobbnál jobb esküvői tippeket kaphat. Tehát tájékozódjon, akkor is, ha esküvőszervezőre bízza magát. A közösen született, egyeztetett ötletek és elképzelések a nagy napot mindenképpen személyesebbé teszik annál, mintha mindenben rábízná magát a profi szakemberre.

Szánjon rá időt és ismerje meg akár az esküvői torták választékát, az aktuális esküvői divatot, ismerkedjen meg az esküvői érdekességekkel, trendekkel. Tudjon meg mindent a tradíciókról, a ceremónia menetéről, az egyházi esküvő jellemzőiről, ismerje meg az esküvői babonákat, tudja meg hogyan és milyen esküvői gyűrűt válasszon.

Ne feledje: ez ténylegesen életünk nagy napja, mely mindenképpen meghatározó és örök emlékű lesz. Megismerve az esküvővel kapcsolatos tennivalókat és az összes létező ötletet, a profi esküvőszervezőnek is nagyobb mozgásteret biztosítunk, illetve konkrét elképzeléseinket látva már tudni fogja, hogy milyen esküvőben gondolkodunk.  

A létező legfelkészültebb esküvőszervezőnek is szüksége lesz a segítségünkre, hogy esküvönk tükrözze látásmódunkat és egyedi lehessen, ne pedig csupán egy kreatív és szép ’tucat’ ünnepség legyen. 

A témában érdemes megnézni még:

eskuvoszervezes.lap.hu

ratkaitimea.com

0 Tovább

Adóoptimalizálás

A Tax Advisor Agency Adótanácsadó és Könyvelő Iroda egyik kiemelkedő szolgáltatása az adóoptimalizálás. De mit is jelent ez igazán? Az adóoptimalizálás tulajdonképpen egy legális módszer az adóterhek csökkentésére. Vállalkozás esetében az adóoptimalizálás két megközelítésből is elindítható.

Az első esetben a jelenlegi működés átvizsgálásával feltárhatók azok a bizonyos pontok, ahol néhány nem számottevő változtatással, vagy egy bizonyos elszámolási rendszer létrehozásával lehetséges adót megspórolni. A második esetben az adóoptimalizálás célja, hogy a vállalkozás terve a jövőre nézve, céljai és ötletei alapos átvizsgálás alá kerüljenek. Annak érdekében, hogy az új elképzelés, legyen az szerződés, együttműködés, kampány, projekt vagy egyéb, a leghatékonyabban valósulhasson meg az adózási formát tekintve.  

Manapság nélkülözhetetlen része egy gazdasági tranzakcióelőkészítésének az adótervezés. Nem kell feltétlenül cégek összeolvadására, szétválasztására, vagy hasonlóan bonyolult kaliberű ügyletekre gondolni. Akár egy hétköznapi ingatlan adásvétel esetében is célszerű kikérni a professzionális adótanácsadók véleményét. Nem is gondolnánk, hogy sok esetben mekkora összegeket spórolhatunk meg az adón, vagy akár az elkerült pénzbírságon.

A Tax Advisor Agency munkája kiterjed a szerződéskötések véleményezésére is, ezen belül az adót érintő pontok professzionális összeállítására, megszerkesztésére, illetve a nyilvántartások kialakítására és azok vezetésére is. Minden esetben az Önnek leginkább kifizetődő megoldást keresik és ajánlják fel. Adott lehetőségek adóvonzatait is megtervezi a cég. A cég tevékenysége nem korlátozódik csupán hazánkra, hiszen a tanácsadást akár nemzetközi környezetben is vállalják. Többek közt pld. az offshore helyszínek professzionális kiválasztásában is segítségünkre lesz a Tax Advisor Agency.

Bízza vállalkozásának adóügyeit szakértőkre és nem csupán a gondoktól és felesleges intéznivalóktól fog megszabadulni, de önmagában csak az adóoptimalizálással akár milliókat is megtakaríthat! Válassza a Tax Advisor Agency Adótanácsadó és Könyvelő Irodát.

0 Tovább

Szépségszalon

Mint az a nevében is benne van, a szépségszalon az a hely, ahova megszépülni járnak a látogatók. A szépségipar, a kozmetika fejlődésével egyre több szolgáltatás válik elérhetővé egy ilyen szépségszalonokban. Téves a feltételezés, hogy kizárólag hölgyek veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, hiszen manapság már sok, férfiak körében is elterjedt szolgáltatást is nyújtanak.

A szépségszalonok egyszerre több szakembert alkalmaznak, melyek általában egy bizonyos kezelésnek, szépészeti szolgáltatásnak a szakértői. Ezek a szakemberek folyamatos továbbképzéseken vesznek részt, hogy a vendég mindig az elérhető legújabb eljárásokat kaphassa, illetve azokat megfelelő szaktudás mellett nyújthassák.

Egy szépségszalon (például a slimfitt Mátyásföldön) főbb szolgáltatásai közé tartoznak a következök: a testkezelések, a különböző pakolásoktól kezdve, az ultrahangos zsírbontás, a narancsbőr elleni kezelések, a fogyasztás és méregtelenítés, a számítógépes alakformáláson át, a bőr és testfeszítésig minden.

A masszázs és testmasszázs, mely olyan fajtáit öleli fel a kezeléseknek, mint a gyógymasszázs, a cellulit masszázs, a mézes, vagy illóolajos masszázs, a svédmasszázs, vagy akár a kismama masszázs, illetve a fej és nyakmasszázs. Az IPL lézeres kezelések közé tartozik a végleges lézeres szőrtelenítés, az IPL pattanásos bőr, illetve pigmentfolt, hajszálér, rosacea vagy seprűvéna kezelés.

A kozmetika az arc és a szépségápolás alapját képzi, az arctisztítástól kezdve, az arcfiatalításon át, a férfi kozmetikát beleértve, a szemránckezelést, a gyantázást, illetve minden modern kozmetikai kezelésnek a gyűjtőfogalma. A fodrászat, mind nők, mind férfiak számára a hajápolás terén elérhető összes kezelést takarja, pld. a hajgyógyászatot, vagy az utóbbi években egyre jobban elterjedt, hölgyek körében közkedvelt hajhosszabbítást is beleértve.

Sajnos, nem mindig a szép ápolt bőr miatt keresik fel a szépségszalonokat. Bőrproblémák esetén szóbajöhetnek olyan természetes kozmetikumok mint például az OrganiClinic irritált bőrre, ekcémára használatos krémei.

A kézápolás és lábápolás: ide tartozik a pedikűr, a manikűr, a parafinos kezelések, és a különböző műkörömépítések és körömdíszítések is.

Aktuális trendek, eljárások és praktikák területén a fittpercek.hu weboldal sok hasznos, bulvármentes cikket közöl rendszeresen.

0 Tovább

Prezi cikkek

blogavatar

Online megjelenés első lépése - ha írnak rólad.

Utolsó kommentek